Az ipar egy hajszállal jobban teljesített, mint egy negyedévvel korábban (akkor 3,5 százalék volt a növekedés), így a lassulás közel nem olyan gyorsan történt meg, mint ahogy arra többen számítottak - vázolta a GDP termelési oldalának részleteit Szabó Péter, a KSH főosztályvezetője. További meglepetés, hogy az építőipart számos infrastrukturális beruházás hajtotta, úgy tűnik,  túl van a mélyponton. A negyedik negyedév adatai ugyanis kivételesen nemhogy nem kétszámjegyű ütemben csökkent, hanem stagnált. Ezt elsősorban a vasút- és útépítések, valamint -felújítások magyarázták. Amint arról beszámoltunk, 2011 negyedik negyedében a GDP a vártnál tempósabban nőtt, így az éves adat is felülmúlta a prognózisokat.

Az idei évet az agrárium hajtotta

A termelési oldalon azonban még mindig egyértelműen - az egész év dinamikájának megfelelően - a mezőgazdaság vitte a prímet. A szolgáltatások a várakozásoknak megfelelően alakulhattak. A kereskedelemnél maradt az egész évet jellemző mérsékelt növekedés, a pénzügyi szektornál pedig a visszaesés. E mögött azonban a lanyha hitelezés és nem a végtörlesztés áll - hangsúlyozta Szabó.

A többi nemzetgazdasági ágat a stagnálás jellemezte. Az egészségügynél kis élénkülés ugyan megjelent az orvoslátogatások számának megugrásával, azonban ez is csak mérsékelt dinamikát jelentett.

Az európai események segíthetik a hazai kilátásokat

Hajszállal jobb lett ugyan a negyedik negyedéves teljesítménye a gazdaságnak, és ezen belül is az ipari export alakulás, azonban ez nem változtatja meg az idei történetet - mondta Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.

Többet számít, hogy Nyugat-Európában még sem lesznek olyan borúsak a forgatókönyvek, mint attól tartani lehetett. A visszaesés mélysége csökkenhett és az időtartama is lerövidülhet a technikai értelemben vett recesszió - azaz amikor két egymást követő negyedévben is csökken a negyedéves index - elmarad.

A várakozásainkkal nagyjából megegyezett a GDP-adat. A kiskereskedelem nem romlott annyira, mint vártuk, és elképzelhető, hogy a belső kereslet szűkülése nagyobb mértékben fogta vissza az importot, ezzel támogatva a külkereskedelmi egyenleget - mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A negyedéves szinten mért 0,3 százalékos növekedés azonban régiós összehasonlításban is elfogadható, a cseh és román év végi adatokhoz képest is jobb volt az eredmény.

Így látja a JP Morgan

A JP Morgan londoni elemzőinek várakozása szerint Magyarországon 2012 első felében "enyhe recesszió" várható, de az év közepétől a magyar gazdaság ismét növekedésnek indul, egyrészt a Németországban várt élénkülés nyomán, másrészt annak hatására is, hogy a most folyó autóipari beruházások az év vége felé bekapcsolódnak a termelésbe. A ház az év egészére 0,5 százalékos magyar GDP-reálnövekedéssel számol.