Az Orbán-kormány vásárolhatja meg azt az üzleti repülőgépet, amelyet Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója is használt és alkalmanként a jelenlegi, illetve a korábbi kormány is kölcsönkért - írja Magyar Nemzet. (Csányi Sándor 260 milliárd forintos becsült vagyonnal az első a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 listán - a szerk.)
A 12 éves Dassault Falcon 900 EX típusú, interkontinentális repülésekre is képes repülőgép az OTP-csoporthoz tartozó Air Invest Kft. tulajdonában van, árát forintban milliárdos nagyságrendűre becsli a napilap.
Kapcsolódó
A kormánygép vásárlásának lehetősége eddig mindig kiváltotta azt a vádat a magyar közéletben, hogy az ország vezetése luxuskiadásokra költ. Az ötletet megkérdőjelezi, hogy a Wizz Airrel folytatott korábbi bérlési rendszer megfelelő megoldásnak bizonyult a kormányzati igények kiszolgálására, ugyanakkor az elképzelés támogatói szerint biztonsági szempontból jobb a saját gép.
Rossz fényt vet a kormánygép-beszerzésre, hogy egyelőre nem tudni, hogyan áll a honvédség ősöreg szállítógépeinek lecserélése. Egyes szakértők szerint először a külföldön rekedt magyarok hazaszállítására képes repülőgépekre lenne szükség, aztán a honvédség igényeit kiszolgáló gépekre és csak ezt követően kormánygépre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve