Gyugyi Csilla elmondta: a magát egy pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetőjének kiadó, pénzügyekben jártas, határozott fellépésű vádlott 2009 nyara és 2012 decembere között 300 ezer és 15 millió forint közötti összegeket kért és kapott helyi lakosoktól.
Azz állította, hogy az átvett összegeket banki kölcsönök önrészeként, pályázati önerőként, vagy más módon befekteti, így a banki kamatnál jóval magasabb, havi 5-10 százalékos kamatot fizet majd rendszeresen "ügyfeleinek".
A neki pénzt adó, többnyire idős emberek pénzügyekben való járatlanságát kihasználva még azt is elérte, hogy sokan egyre sűrűbben és egyre nagyobb összegeket bíztak rá, sőt, családtagjaikat, ismerőseiket is megnyerték a "kitűnő befektetési lehetőséghez" - mondta a szóvivő.
Noha a nő elhitette, az átvett pénzek visszafizetésére bármikor képes, mert egy pénzügyi csoport áll mögötte, valójában engedélye sem volt ehhez a tevékenységhez. A kapott összegeket nem fektette be, 2012 nyaráig kamat- és tőkevisszatérítés címén a pénznek csak töredékét adta vissza, a többit magára költötte. Összességében 257 millió 500 ezer forint kárt okozott tevékenységével.
A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt a csaló ellen, aki jelenleg házi őrizetben van - mondta Gyugyi Csilla.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve