A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint délután fél háromkor tartják a miniszterelnök-választást, a döntéshez az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép. Az eskütétel után a kormányfő beszédet mond a parlamentben.
Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés keddi alakuló ülésén javasolta, hogy a parlament Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek.
Péntekre a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormánypárti előterjesztés összevont vitáját és egyben zárószavazását tervezik, ha a képviselők előző nap - négyötödös többséggel - hozzájárulnak a házszabálytól eltéréssel való tárgyaláshoz. Korábban, az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalássorozaton - Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető beszámolója szerint - az ellenzék hozzájárult a házszabálytól való eltéréshez.
A képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések nem hangoznak el. (Miniszterhelyettes lehet Németh Szilárdból.)
Képünk forrása: AFP Photo/Attila KISBENEDEK
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve