Sárközi Alexandra közölte: bűnszervezetre egyszerre több mint ötven helyszínen, 200 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr csapott le. Az akció során 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat foglaltak le. Az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait zárolták, összesen, mintegy 800 millió forint értékben - fűzte hozzá.
A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak, a többi között étolaj és cukor kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaságokat működtettek, amelyek a papíron Szlovákiából beszerzett árukat egy cégláncolat közbeiktatásával, főként multinacionális üzletláncoknak és nagyüzemi felhasználóknak értékesítették.
Az akció során, a bűncselekmények bizonyítása érdekében lefoglalták a cégek könyvelési anyagait, és telefonjait, valamint a számlázásokra használt számítástechnikai eszközöket is.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy az áfacsalók a pénzt, a többi között luxusingatlan építésére használták fel. A gyanúsítottak otthonában több száz pár cipőt, márkás órákat, különleges érméket találtak. A bűnszervezet nyolc tagját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a cégláncolatban stróman ügyvezetőként közreműködő 5 hajléktalan férfit pedig közokirat-hamisítás miatt hallgatták ki.
A gyanúsítottak a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 éves szabadságveszést is kaphatnak - közölte Sárközi Alexandra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve