A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán hangsúlyozta: a kabinet célja nem az, hogy a közmunkával próbáljon évekig munkalehetőséget biztosítani, hanem az, hogy a segély igénybevétele helyett értékteremtő munkára ösztönözze az embereket.
Emlékeztetett rá: a foglalkoztatottak száma 2013 szeptemberében elérte a 3 millió 990 ezret. Ilyen kedvező adatokat legutóbb 1993 mutatott a munkaügyi statisztika, 2010 óta eltelt három évben pedig 230 ezerrel nőtt foglalkoztatotti létszám.
Ebből 85 ezer ember a közfoglalkoztatás révén kapott munkát, 90 ezren pedig a versenyszférában helyezkedtek el - ismertette az államtitkár, hozzátéve, a jövőben az a cél, hogy a még mindig alacsonynak számító foglalkoztatási szint növekedjen, illetve a foglalkoztatottak létszáma a következő években 4 millió fölé emelkedjen.
Utalt arra is, a foglalkoztatás bővülésével párhuzamosan csökken a munkanélküliek létszáma, az ország keleti és nyugati területei között azonban viszont még mindig nagy különbségek vannak.
A november elején indult téli közfoglalkoztatással kapcsolatban elmondta, a programba összesen 200 ezer embert vonnak be; a munkaügyi szervezet csak november 4-én mintegy 88 ezer embert közvetített ki a munkaadókhoz.
A téli közmunkaprogramban lehetőség nyílik azok képzésére is, akik semmilyen iskolai végzettséggel nem rendelkeznek. Czomba közlése szerint ennek segítségével összesen 52 ezer ember vehet részt az alapkompetencia-fejlesztésben, illetve megszerezheti a nyolc általános iskolai végzettséget.
A fórumot szervező ópályi Boldog Családokért Szociális és Gyermekvédelmi Egyesület uniós támogatásból, összesen 166 millió forintért szervez képzéseket, állásbörzéket és álláskeresési tanácsadásokat munkavállalók és munkanélküliek számára a mátészalkai kistérségben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve