Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten.
A Debrecen észak-nyugati gazdasági övezetének ipari és infrastrukturális beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, támogatási megállapodást írt alá a miniszter Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével. Palkovics László elmondta, a megállapodás alapján a kormány 130 milliárd forinttal támogatja a közúti és vasúti fejlesztéseket, valamint a közműberuházásokat.
Kapcsolódó
Debrecen történetének legnagyobb összegű támogatását írták alá, és hozzátette, a város növekedésének alapja a gazdaság, az elmúlt három évben 500 milliárd forint működőtőke érkezett a városba, és 600 ezer új munkahelyet hoztak létre - tette hozzá Papp László.
A városban a legnagyobb fejlődést a BMW hamarosan létesülő gyárától várják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve