M. Tóth Ildikó tájékoztatása szerint minden felnőtt elhagyhatta a kórházat a múlt heti szalmonellafertőzés után és a gyerekek többsége is hazamehetett. A debreceni gyermekgyógyászati klinikáról és a Kenézy egyetemi kórházból mintegy hatvan gyereket és hét felnőttet engedtek haza az elmúlt napokban és mindössze egy új beteg érkezett az utóbbi 24 órában.
Jelenleg 14 gyereket tartanak megfigyelés alatt a debreceni klinikán. A betegek állapota kielégítő, panaszaik csökkennek, senki sincs súlyos, életveszélyes állapotban. A Debreceni Egyetem intézményeiben az elmúlt hét nap alatt összesen több mint nyolcvan betegeket láttak el a szalmonellafertőzés miatt - tette hozzá.
Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.
Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte korábban a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve