Heves zivatar veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. A fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben - írta az Országos Meteorológiai Szolgálatra hivatkozva az MTI.
Emellett felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú, míg Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére az elsőfokú figyelmeztetést.
Kapcsolódó
Szombathoz hasonlóan délelőtt, kora délután még jellemzően heves események nélküli zivatarok alakulhatnak ki a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén, majd késő délutántól, estétől nyugat, délnyugat felől intenzívebb zivatarok képződhetnek, amelyek éjfélig nagyjából a Duna vonaláig juthatnak el. Heves zivatarok kialakulására leginkább a Dunántúl nyugati felén lehet számítani, ahol viharos széllökések, felhőszakadás és jégeső is lehet.
Délkeleten a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 fokot.
Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 21-26, másutt 27-34 fok között alakul. Késő estére 17-25 fok közé hűl a levegő.
OKF: a viharos szél okozott károkat
Országszerte a viharos szél okozott károkat szombaton, jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat - mondta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1-en. Több mint kétszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat. A legtöbb bejelentést a fővárosból és Pest megyéből kapták. Személyi sérülésről az OKF-hez nem érkezett bejelentés.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve