A testület az elszámolási törvényjavaslat részletes vitájában támogatta a szerződésekre vonatkozó felmondási moratóriumot is az elszámolási időszakra. A bank ennek értelmében az addig történtektől függetlenül nem mondhatja fel a fogyasztói hitelszerződést az elszámolási idő alatt. A módosító javaslatcsomagot az bizottság számára indítványozó Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Répássy Róbert ismertette a testület előtt.
A bizottság azzal is egyetértett, hogy az elszámolásra hosszabb idő álljon rendelkezésre, tekintettel például a postázási időre vagy a folyamatban lévő perekre. Az államtitkár hozzátette ugyanakkor: 2015-ben minden fogyasztói csoport esetében megtörténik az elszámolás.
A jelenlegi polgári törvénykönyv szerint a szerződések érvénytelenségének megállapítását anélkül is kérhetik egy perben, hogy annak jogkövetkezményeit meghatároznák - mondta Répássy. Egy módosítás azonban ettől eltérően azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződések esetében csak a jogkövetkezményekről nyilatkozva lehessen megállapítani az érvénytelenséget. Az előterjesztés módosítaná a bíróság és a békéltető testület eljárását is, kizárva a perújítást, és kitolva a moratóriumot.
Répássy Róbert ismertetése szerint, ahogy a benyújtott törvényjavaslatot, úgy a bizottság előtt lévő változtatásokat is egyeztették mind a Magyar Nemzeti Bankkal, mind az Országos Bírósági Hivatallal (OBH). Megjegyezte, a módosítások egy részét - például a határidők kitolását - éppen az OBH kezdeményezte.
A törvényalkotási bizottság 25 igennel, 1 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett fogadta el a módosító csomagot. Az úgynevezett elszámolási törvényről várhatóan szerdai ülésén határoz az Országgyűlés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve