A lap emlékeztet rá, hogy a kormány még novemberben kérte: az Alkotmánybíróság értelmezze az alaptörvény néhány rendelkezését, adjon választ arra, alkotmányosnak minősülnek-e a hajdani devizaszerződések. Vizsgálatot kíván különösen a megállapodásoknak az a kikötése, amely lehetővé teszi az egyoldalú kamatemelést, az árfolyamrés megállapítását és azt, hogy a kockázatot az ügyfelekre hárítsák. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány január 27-en nyújtotta be a devizaügyek két új, eddig ismeretlen dokumentumát az Ab-hez.
Az Európai Bíróság a főtanácsnok szerdai előterjesztését követően akár egy hónapon belül meghozhatja döntését a Kásler-ügyben. Ezután idehaza a Kúria az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás témaköreiben kiegészítheti december 16-i jogegységi határozatát. Összességében még tavasszal eldőlhet, hogy a jogalkotás milyen új rendelkezéseket hozhat a devizahitelesek megsegítésére - írja a lap.
Kásler Árpád és felesége devizahitelügyben 2012-ben jogerősen pert nyert a Szegedi Ítélőtáblán az OTP-vel szemben. A pénzintézet a döntés felülvizsgálatát kérte a Kúriától, amely a múlt év elején három kérdést tett fel az uniós bíróságnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve