Aki még nem vett fel Diákhitelt a tavaszi félévben, de április közepéig hozzá szeretne jutni a kért összeghez, március 18-ig, hétfőig adhatja le Diákhitel igénylését. Azon hallgatók számára, akik a határidőt követően intézik ügyeiket, leghamarabb május közepén utalják a megigényelt összeget. A kizárólag a tanulmányok finanszírozására igénybe vehető Diákhitel2 esetén a hallgató szemeszterenkénti képzési díja a felvehető maximum. A Diákhitel1 felhasználásáról szabadon dönthet a hitelfelvevő, melynek havi maximuma képzési formától függetlenül 50 ezer forint, melyhez havonkénti utalásban vagy akár szemeszterenként egy összegben is hozzájuthatnak a hallgatók. A korábban Diákhitel szerződést kötött ügyfelek számára automatikus a folyósítás a jogosultsági feltételek fennállása esetén a beiratkozást követően.
Az új igénylők a szükséges nyomtatványt a Diákhitel honlapjának internetes hitelügyintézési felületén tudják kitölteni, amelyet kinyomtatva és aláírva a Diákhitel Központtal partner pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban és felsőoktatási intézményekben kell leadni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve