A koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatás hirtelen jött, a tanároknak, diákoknak és szülőknek is nagyon gyorsan kellett alkalmazkodniuk az új helyzethez, ráadásul épp akkor, amikor sok szülő is otthonról dolgozott a járvány miatt. A Budapest Bank a legfrissebb reprezentatív kutatásában azokat a magyar szülőket kérdezte meg az elmúlt hónapok tapasztalatairól, akik érintettek voltak ebben. A kapott válaszokból kiderült, hogy a szülők átlagosan heti 13 órával több időt fordítottak arra, hogy segítsék gyermeküket a tanulásban.
Nem maradtak le a gyerekek
Amíg az iskolába járás adott a napnak egyfajta keretet és menetrendet a gyerekeknek, addig az otthoni tanulásnál eleinte sokan tartottak attól, hogy ez teljesen el fog tűnni. Végül azonban ezt az időszakot követően a szülők 38 százaléka azt mondta, a kialakított napi rutint végig sikerült betartaniuk, míg 40 százalék esetében változó volt, hogy, éppen sikerült-e követni vagy sem az időbeosztást. Talán ennek is köszönhető, hogy a válaszadók 34 százaléka szerint nem változott gyermekük iskolai teljesítménye, 41 százalék pedig arról számolt be, hogy pozitív irányú változást tapasztaltak e téren. Szintén gyakori félelem volt a kezdetekben, hogy a távolság miatt a gyermekek lemaradnak a tananyaggal, azonban a válaszadók 32 százaléka szerint ez nem így történt, 55 százalékuk pedig úgy látja, ugyan volt némi lemaradás, de ez közel se annyi, mint amit a következő félévben ne tudnának pótolni.
A megkérdezett szülők 70 százaléka mondta, hogy hatékony volt a tanárok és diákok közti együttműködés a digitális oktatás ideje alatt. A Kréta mellett az e-mail, a Google Classroom, valamint a Facebook Messenger volt a leggyakrabban használt kommunikációs csatorna, ezeken felül átlagosan 2-3 további, elsősorban nem erre a célra fejlesztett alkalmazást kellett letölteniük a gyermekeknek.
A tanárokkal is jobban kijöttek
Összességében a gyermekek tanáraikkal kapcsolatos véleménye a válaszadók 32 százaléka szerint pozitív irányba változott a digitális oktatás idején, 51 százalék pedig úgy véli, a korábbihoz képest nem történt változás. További érdekesség, hogy az otthoni tanulás és kijárási korlátozások miatt a gyerekek a megszokott személyes kapcsolattartás helyett csak online beszélhettek egymással, így a szülők csaknem 75 százaléka úgy véli, gyermeke kifejezetten várja az őszi tanévkezdést, amikor újra naponta találkozhatnak.
"A Budapest Bank már évtizedek óta támogatja a fiatalok pénzügyi ismereteinek fejlesztését, banki szakemberként és szülőként pedig magam is úgy gondolom, hogy ez olyan téma, amellyel érdemes korán, már általános iskolás korban foglalkozni. A kutatásunkban megkérdezett szülők 54 százaléa mondta, hogy gyermeke az otthoni tanulás során önállóbb lett, ami határozottan pozitív fejlemény. Márpedig ha ez a helyzet, akkor érdemes nekik a pénzügyekben is nagyobb szabadságot adni. A Budapest Banknál már a 14 éves gyerekeknek is lehet bankszámlát nyitni" - mondta Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve