A hivatal, öt darab, tizenöt éves MD-902-es helikoptert egy cseh cégtől, a European Air Servicestől a Légirendészeti Szolgálat részére szánta, az öt forgószárnyast 13,6 millió euróért, azaz hozzávetőleg négymilliárd forint közpénzért vették meg, közbeszerzés nélkül.
A lap Baden-Württemberg belügyminisztériumának honlapján megtalálta azt a közleményt, amely szerint a flottából kivont légi járműveket 4,8 millió euróért értékesítették. Ám mire a cseh cég eladta a magyar államnak azokat, 8,8 millió euróval nőtt az értékük, így a Belügyminisztérium összesen 2,7 milliárd forinttal magasabb áron vásárolta meg a gépeket.
A tizenötezer órát repült forgószárnyasok nem fiatalok, de ettől még lehetnek jó műszaki állapotúak. A légi járművek - Pintér Sándor egy korábbi válasza szerint - felújítás és átfestés után kerülnek a magyar rendőrséghez, a vételár ezeket a költségeket is magában foglalja.
Érzékeltetve az áremelkedés mértékét: a 0,96 millió euróba kerülő használt gépek felújítása és átfestése darabonként 1,76 millió euróba került. A német üzemeltetési környezetben a gépek meglehetősen jó állapotban voltak, s bár ennyi repült óra után komoly javításokat kell kötelezően végrehajtani, a Népszabadság forrásai szerint ennek a költsége aligha teheti ki a gépek vételárának csaknem kétszeresét.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve