A bányajáradék-bevételi előirányzat idén a tervezett 88 milliárd forint helyett az 1-9. havi tényadatok alapján várhatóan meghaladja a 105 milliárd forintot - írta Kovács Tibor szocialista országgyűlési képviselőnek adott válaszában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Jövőre a büdzsé tervezete 93 milliárdos bevételi előirányzatot tartalmaz.
A magyar bányajáradék-bevételek több mint 97 százaléka szénhidrogének kitermeléséből adódik, alakulásukat alapvetően három tényező befolyásolja változatlan szabályozási feltételek mellett: a kitermelt mennyiség, a kőolaj világpiaci ára, valamint a forint/dollár árfolyam alakulása.
Az olajár segíti a költségvetést
Idén az előirányzat tervezésekor ismert világpiaci prognózisok alapján számított bevételi előirányzatnál várhatóan jelentősen nagyobb bányajáradék-bevételre tesz szert a költségvetés, mivel a világgazdasági folyamatok alakulása miatt mind a szénhidrogének világpiaci ára, mind pedig az árfolyamok felfelé mozdultak el - írta Matolcsy.
A 2012-re tervezett 93 milliárdos bevételi előirányzatot a jelenleg ismert olajár-prognózisok és árfolyam-előrejelzések alapján állapították meg. A kabinet azzal számol, hogy jövőre a hazai kitermelés enyhén csökkenő tendenciája folytatódik, jelentősebb új lelőhelyek üzembeállításával a piaci szereplők sem számolnak. A bevételek tervezésénél úgy számoltunk, hogy a bányajáradék-számítás és -fizetés feltételei nem változnak - írta a miniszter.
Többet tesz a közösbe a Mol
A bányajáradék oroszlánrészét a Mol Nyrt. fizeti: 2010-ben ez a előző évhez képest 20,1 milliárd forinttal 89,3 milliárdra nőtt.
Tavaly Magyarországon kitermelt kőolaj és földgáz alapján a Mol a kőolaj és földgáz kitermeléséből származó árbevételének 35 százalékát fizette be bányajáradékként. Idén az 1998 után termelésbe állított mezőkön kitermelt földgáz és kőolaj után fizetendő bányajáradék átlagos kulcsa 13 százalék volt (ide nem értve a növelt hatékonyságú eljárásokkal kitermelt mennyiségeket, melyek az olaj kitermelés 13 százalékát képviselték és melyekre nem kell bányajáradékot fizetni Magyarországon).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve