A testület 25 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett fogadta el a Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes által jegyezett előterjesztést.
Az előírások kiterjednek a zavaró zajhatások időbeni korlátozására közterületi, valamint nem közterületi zajhatással járó eseményekre egyaránt.
Kapcsolódó
A döntés értelmében:
- jövő márciustól például kulturális célú létesítmény naponta 10 és 24 óra között,
- sport vagy más létesítmény 10 és 22 óra között használhatna csak hangosítóberendezést.
- Sportlétesítmény szabadtéri területén a sporttevékenység megvalósításához 10 és 23 óra között,
- alkalmi rendezvény esetében 9 és 20 óra között lehetne hangosító eszközt használni.
- A Margitsziget területén hangosító eszköz használata nélküli, de zajhatással járó tevékenység szabadtéren legfeljebb naponta 10 és 22 óra között lenne végezhető.
A korlátozások megsértése esetén a főjegyző jogosult eljárást indítani, bírságot kiszabni.
Az elfogadott javaslatban azt írták, hogy a Margitsziget Budapest egyik legkedveltebb közparkja, amely évszázadokon át megőrizte természeti adottságait, történelmi, kulturális örökségét, miközben a közösségi használati szempontok közül kiemelkedett, majd hagyományt is teremtve megerősödött, illetve alapvetővé vált a pihenőparki jellege.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve