Az új szmsz-ről nem alakult ki vita a közgyűlésben, 29 igen szavazat mellett Csárdi Antal (LMP) és Tokody Marcell (Jobbik) nemmel voksolt, míg Gy. Németh Erzsébet és Hajdu László (mindketten DK) tartózkodtak. Az előterjesztés végleges szövegét az elfogadás előtt nem bocsátották a sajtó rendelkezésére. Sajtóhírek szerint a személyi változások érintik a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) is, annak jelenlegi vezetője, Vitézy Dávid távozhat posztjáról.
A fővárosi közgyűlés szerdán úgy döntött a jövő év első napjától Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettese váltja Vitzéy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) élén. Az önkormányzati testület döntéséről Horváth Csaba (MSZP) és Karácsony Gergely (PM) számolt be újságíróknak. A szocialista fővárosi képviselő tájékoztatása szerint a BKK új vezetőjét a közgyűlés 90 százaléka támogatta.
Horváth Csaba elismerően szólt Dabóczi Kálmánról, akit jó szakembernek nevezett. Karácsony Gergely ezzel szemben azt közölte, tartózkodott a szavazáson, mert bár nem kérdőjelezi meg Dabóczi Kálmán felkészültségét, úgy gondolja Vitézy Dávid jól végezte a feladatát.
Kilencmilliárdos támogatás a kormánytól közösségi közlekedésre
Kilencmilliárd forint támogatást kap a kormánytól a főváros a közösségi közlekedés üzemeltetésének támogatására. A testület egyhangúlag fogadta el szerdai ülésén a magyar állam és a fővárosi önkormányzat között a 4-es metróvonal üzembe helyezésével bővülő fővárosi közösségi közlekedés üzemeltetése érdekében nyújtandó támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes szabályairól szóló szerződés megkötéséről szóló javaslatot.
Az ülésen kérdésre válaszolva Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy prognózisok szerint a 4-es metró üzemeltetése 6-7 milliárd forintba kerül majd évente.
Horváth Csaba szocialista képviselő az önkormányzati döntés előtt újságíróknak nyilatkozva biztatónak nevezte a kilencmilliárd forintos támogatást, de szerinte jövőre további segítségre lenne szükség, mivel - mondta - a közlekedési költségvetésben húszmilliárd forintos hiány van.
Audi köz Óbudán
Az Audi köz nevet adta egy III. kerületi, eddig névtelen, felújítás alatt álló gyalogútnak szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 25 igen szavazattal, 4 ellenzéki tartózkodás mellett döntöttek a közterület-átnevezésről. A gyalogút elnevezését az Óbudai Autójavító Kft. kezdeményezte arra hivatkozva, hogy az elengedhetetlen része az Audi Centrum Budapest Audi Terminál épületének házszámozásához. Az előterjesztés alapján az Audi közt december 17-én adhatják át.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve