A kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit - "a jogi helyzettől függetlenül" - az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.
Közleményükben emlékeztettek, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján az egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt - tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.
A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezetője, Csillag Tamás 10,8 millió forint pluszt tett zsebre, miután a "prémiumfeladatok kiértékelését követően a tulajdonosi jogok gyakorlója, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő engedélyezte az összeg kifizetését".
A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra - mondta.
A jutalmakat az ellenzék is kifogásolta. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja közölte, pártja azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve