A csökkentett tartalom autópálya helyett 2x2 sávos gyorsforgalmi utat jelent, plusz gyorsforgalmi út köti majd össze Szolnokot a budapesti körgyűrűvel.
A kormányhatározat szerint a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. feladata a megépült műtárgyak állag- és vagyonvédelme.
A nemzeti fejlesztési miniszter feladata pedig az, hogy biztosítsa: a projekt lezárását követően két éven belül induljon el annak folytatása. A most futó projekt lezárását nem részletezi a kormányhatározat.
A folytatás pedig úgy történik, hogy az Abony - Törökszentmiklós (Szolnok északi elkerülő) szakaszon, az eddigi - a projekt szerinti - nyomvonalon egy 2x2 sávos gyorsforgalmi út épül az M4-es ezen szakaszán. Viszont megépül az eredetileg is tervezett új Tisza-híd.
A Törökszentmiklós-Fegyvernek szakaszon a kormány szerint indokolt lehet a nyomvonal felülvizsgálata is, és ugyancsak 2x2 sávos gyorsforgalmi út épül autópálya helyett.
Szolnokot pedig úgy kívánja bekapcsolni a kormány a gyorsforgalmi úthálózatba, hogy - az M4-es részeként - 2x2 sávos gyorsforgalmi utat kell építeni az M0 autópálya és Abony között.
A kormány arról is határozott, hogy a NIF azonnal kezdje meg a fejlesztésekre vonatkozó közbeszerzési stratégia kidolgozását.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve