Változatlanul hagyta kedden az irányadó rátát a monetáris tanács. A döntés megegyezett az elemzői várakozásokkal. A január havi ülés tartását - az azt megelőző két ülés összesen 100 bázispontos emelését követően - meglepetéssel fogadta a piac, az enyhébb monetáris politikára számító elemzők is negyed százalékpontos szigorítást vártak.
Azóta a monetáris tanács több tagja sorra terelte a piacot a várakozásaival, és még - a jelek szerint enyhítés párti - új tagok közül is a nyilatkozók úgy vélték, hogy egyelőre nem esedékes a kamatszint változtatása. Így szemben az utóbbi időszak szavazási arányaival, elképzelhető, hogy egységesen döntött az MT.
Erről első körös információt Simor András jegybankelnök ad majd a 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón, részleteket a március közepén publikált jegyzőkönyv tartalmaz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve