A Fővárosi Közgyűlés szerdán 20 igen szavazattal 1 nem ellenében és 8 tartózkodó szavazattal hagyta jóvá a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukciójára vonatkozó megvalósítási megállapodás módosítását.
A Lánchíd felújítása tartalmazza a közúti pályalemez és a járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, valamint a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét. Továbbá a gyalogoskorlátok műemléki felújítását, a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését, a Duna-meder szükség szerinti rendezését, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók szélesített átépítését, a hídfő lépcsőinek átépítését, a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.
A hídtest felújítása mellett szükséges elvégezni a pesti hídfő alatti aluljáró újjáépítését is. Ez csak a Lánchíd forgalmának teljes kizárása mellett lehetséges, ezért célszerű összehangolni a híd felújításával.
A rekonstrukció költsége több mint bruttó 16 milliárd forint.
Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ez - második ütemként - csak a későbbi években, a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén történik majd meg.
Korábban lapunk írta meg elsőként, hogy nagyon elhúzódhat a Lánchíd felújítása. Ezt Tarlós István főpolgármester tagadta, most azonban úgy tűnik, nem sikerül összehangolni a híd és a Váralagút felújítását, holott közlekedésszervezési szempontból ez lenne ésszerű.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve