Tavaly októberben jelentette be a Fidesz, hogy az állami erdészetek tizedével csökkentik a tűzifa árát a rezsicsökkentés jegyében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ugyanakkor egyetlen fillérrel se csökkent a tűzifa ára - írja a Népszabadság. Mi több, októberről novemberre kismértékű emelkedést mértek, és ez azóta is tart, igaz, ez minimális, mintegy egy százalék. A korábbi árhullámzást követően azonban fura módon január óta egy szintre állt be a KSH által mért tűzifaár, noha a napilap tudomása szerint több erdészet is változtatott - nyárra általában csökkentett, azóta pedig emelt - tarifáin.
A tűzifa ára az elmúlt négy év során - egy tavaly nyári, szezonális csökkenést leszámítva - töretlenül emelkedik, 2011-hez viszonyítva több mint tizedével kell többet fizetni érte. A tavaly nyári, 2-3 százalékos áresés akár előzetes rezsicsökkentési intézkedésként is értelmezhető, hisz van olyan erdőgazdaság, amely akkor ezt hirdette magáról. Ám valójában nyaranta az erdészetek, Tüzépek normál piaci alapon is alacsonyabb tarifákkal igyekeznek a hőségben is előrelátó bevásárlásra csábítani a vevőket - olvasható a lapban.
A statisztikák szerint több mint másfél millió háztartás továbbra is fával, szénnel vagy más szilárd tüzelőanyaggal fűt.
Szinte ezzel azonos ív rajzolódik ki a brikettár esetében is - jegyzi meg a lap -, itt az áremelkedés mértéke az elmúlt négy, rezsipropagandától hangos év során megközelítette a 40 százalékot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve