Az áremelés mértéke borvidékenként, sőt borászatonként is nagyon eltérő lehet - mondta a lapnak Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. Hozzátette, hogy mindez nem lesz "ellentételezés nélküli", mert ez az évjárat kiemelkedő, s ahogy fogalmazott: bizonyosan emlékezetes borok kerülnek majd a palackokba.
Több lesz a bor is, az október elejei adatok szerint a mostani termésből a tavalyinál 20 százalékkal több bort érlelhetnek a gazdák a pincékben, a termelés meghaladja majd a hárommillió hektolitert. Ebből exportra 700 ezer hektoliter megy el, míg a hazai fogyasztás körülbelül 2,5 millió hektoliter lehet - derül ki a cikkből.
Tornai Tamás szerint a borászatok nem tehetik meg, hogy ne kövessék az alapanyagár növekedését. A jobb nevű pincészetek alighanem könnyebben tudják majd a fogyasztóikkal elfogadtatni a drágulást, a kevésbé ismerteknek komoly küzdelem lesz az értékesítés - vélekedett. A legészrevétlenebb "áremelkedés" a 800-1200 forint közötti kategóriában lehet majd, hiszen e kategóriában a legnagyobb a kereslet, és épp ezért a forgalomnövekedés is, ami alacsony fajlagos költségeket is jelent.
Leginkább az olcsóbb, 3-600 forintos bort ivó árérzékeny közönség veszi majd észre az áremelkedést, már csak azért is, mert korábban ebben a szegmensben volt a legjelentősebb az import, és annak árlenyomó hatása - teszik hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve