A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya nyomozást folytat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 34 éves K. Jánossal és társával, a 38 éves K. Jánossal szemben. A 34 éves férfit és társát a Baranya megyei Magyarszéken érték tetten és fogták el a rendőrök, amikor a gyanú szerint a Nyugat-Európából szerzett két kilogramm mennyiségű amfetamin kábítószert értékesítette - írja honlapján a rendőrség.
A gyanú szerint a páros, elfogásukat megelőzően háromszor hasonló mennyiségben már értékesített kábítószert.
Kapcsolódó
Az eljárás során összesen bruttó 8,4 kilogramm amfetamint foglaltak le a nyomozók. Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye alapján a lefoglalt amfetamin jelentős mennyiségű. A kábítószer legalább 10 ezer fogyasztói adagnak megfelelő lehet, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint.
Az elfogott férfiakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve