A projekt Dunaföldvár és Foktő közötti szakaszának környezetvédelmi hatásvizsgálata 2020. december végén kezdődött, az eljárás legkésőbb február végén zárul le - közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.
A hivatal az eljárásba bevonja a szakhatóságokat, az érintett települések jegyzőit, megkeresi a természetvédelmi kezelőket, a felszíni vizek és a felszín alatti vizek kezelőit - írták. A közmeghallgatást február 11-én Kecskeméten tartják, a járványhelyzet miatt az érintettek személyes jelenléte nélkül.
A Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) belvízi hajóút fejlesztésének 6,3 millió eurós tervezésére 2015-ben nyert 85 százalékos támogatást Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) alaptól. A beavatkozások a folyó Szap és a déli országhatár közötti szakaszán, 31 helyszínen, 52 kilométeren valósulhatnak meg.
A tervező konzorcium összefoglalója szerint Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen - a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben - 30 változtatást végeznének el.
Ennek részeként egyebek között 2932 köbméternyi fenékbordát, több mint 36 ezer köbméter sarkantyút építenek vagy egészítenek ki, közel ekkora mennyiségben létesítenek vezetőműveket, és 12 080 köbméter mederanyagot kotornak ki.
A tervezők azt írták: a program minimalizálni kívánja a kotrásokat és a hagyományos műszaki létesítmények kiépítését. A legkorábban 2023-ban induló munkák 5-6 évig tartanak majd.
A program célja, hogy a teljes magyar Duna-szakaszon a hajóút mélysége elérje a 2,7 métert, és az év legalább 300 napján akadálymentesen lehessen közlekedni a nemzetközi hajózásban szabványos, 25 deciméteres merülésű, 1300-1600 tonna hordképességű hajókkal.
A hajóút a Duna-Majna-Rajna vízi úton Magyarország felett és alatt, egészen a Fekete-tengerig már megfelel a nemzetközi paramétereknek, amit duzzasztással, folyószabályozással értek el. A Bős-déli országhatár közötti szakaszon ugyanakkor a meder változása, a karbantartás elmaradása miatt sem az európai közlekedési miniszterek egyezményében, sem a Duna bizottsági ajánlásban foglaltak nem teljesülnek - ismertette a kormányhivatal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve