Idén az élelmiszerek átlagosan csupán 0,6 százalékkal drágultak, a ruházkodási cikkek ennyivel sem, a tartós fogyasztási cikkek 1,3 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly ilyenkor. De ennek nemsokára vége lehet - figyelmeztet a lap.
Pár év alatt 20-25 százalékos drágulás is lehet - ezt a miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) egy, a bérekről szóló beszélgetésen vetette fel a tanácskozás egyik résztvevőjének beszámolója szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban valótlannak nevezte a lapnak ezt az állítást.
Pedig utalnak arra jelek, hogy nem tartható sokáig a vásárlók pénztárcáját kímélő állapot. Kimagasló ütemben nő a reálbér (a keresetek vásárlóértéke), ráadásul a foglalkoztatottak száma (közmunkások nélkül is) folyamatosan bővül, közmunkásokkal együtt már 4,3 milliónál, közmunkások nélkül 4,1 milliónál is több embernek van munkája - vagyis egyre nagyobb a vásárlóerő. Kedvező a terep az áremelésre, a boltokat pedig költségoldalról is erre szorítják. A láncoknál tavaly és idén eddig kiharcolt, több helyen is két számjegyű béremelést csak ideig-óráig tudják lenyelni, aztán a termékek drágításával hárítják át ezt a terhet a vastagabb pénztárcával rendelkező vásárlókra.
Reagált az NGM
Valótlan az az állítás, miszerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának májusi ülésén arról beszélt, hogy tárca 20-25 százalékos kiskereskedelmi áremeléssel számol a következő években - írja a hír megjelenése utáni közleményében az NGM, amely szerint a valóság ezzel szemben az, hogy az ülésen ilyen kérdés nem merült fel, és tárcának nincsenek ilyen várakozásai.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve