A férfi 2016 augusztusától decemberig az egyik távközlési szolgáltató üzleteiben országszerte nagy értékű telefonokat vásárolt hitelre, de a részleteket nem fizette. A megszerzett készülékeket Budapesten, a józsefvárosi piacon értékesítette, a pénzt pedig felélte.
Az üzletekben történt vásárláskor legtöbbször hamis adatokkal kitöltött, fénymásolóval készített "ideiglenes személyi igazolvánnyal" igazolta magát. Az idegen személyek adatait úgy szerezte meg, hogy az egyik internetes oldalon álláshirdetéseket tett közzé, fuvarozással foglalkozó vállalkozónak adva ki magát, a jelentkezőktől pedig minden személyes adatot kicsalt.
Kapcsolódó
Amikor a személyi igazolványának cseréjét kérte, a férfi az igénylőlapot lemásolta, majd annak adatait átírva hamis dokumentumokat készített, a vásárláskor pedig az idegen személyek nevében írta alá a szükséges papírokat.
A vádirat szerint 18 ember adataival visszaélve 31 esetben vásárolt és két további alkalommal próbált szerezni telefonokat Tiszafüredtől Budapesten át Győrig, mígnem Nagykanizsán az előzetesen figyelmeztetett alkalmazottaknak gyanús nem lett a vevő. A csalót egy másik nagykanizsai üzletnél a rendőrök tartóztatták fel.
A Nagykanizsa Járási Ügyészség folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással, 18 esetben a személyes adatokkal való visszaéléssel, valamint 33 rendbeli, hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a férfit
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve