A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs osztálya arról tájékoztatta a Magyar Hírlapot, hogy például olyan kiegészítő előírások hullhatnak ki a KRESZ-ből, mint a gépkocsik hatósági elszállításának feltételei és az ehhez hasonló, a gépjárművezetés szempontjából periférikus előírások, mivel ezeket a jövőben az önkormányzati szabályozás rögzítheti - olvasható az Indexen.
Változtatni akarnak a sebességhatárokon is. A lap információi szerint az autópályán gyorsabban hajthatnak majd a teherautók, a 80-as sebességkorlátozást 90-re emelik, az információs táblák kihelyezésénél pedig nagyobb szabadságot kapnak az önkormányzatok, és az új KRESZ életbe lépése előtt változhatnak egyes várakozási és megállási szabályok is.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy lassan négy éve húzódik az átfogó KRESZ-módosítás befejezése. Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből. Az autósoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk majd, ha vezetni akarnak a jövőben is - hangsúlyozta a közlekedési jogász.
Reagált a rendőrség:
A Magyar Nemzet című polgári napilap 2016. július 18-án megjelent lapszáma 2. oldalán az "Új KRESZ - csigatempóban" című közlés, majd az azt átvevő számos médiatartalom-szolgáltató valótlanul híreszteli, hogy az ORFK szóvivője 2014-ben arról nyilatkozott, hogy a KRESZ esetleges módosítását tanfolyam végzéséhez és újabb vizsgához kötné a jogalkotó. Ilyen nyilatkozatot az ORFK szóvivője 2014-ben, 2014 előtt, és azóta sem tett.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve