A jelenleg hatályos pályázati kiírást augusztus 31-én lezárják, de a lebonyolításért felelős e-Mobi Nonprofit Kft. minden időben beérkező kérelmet feldolgoz. Az elérhető 2 milliárd forintos keretösszeget további 300 millió forinttal emelte meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, így jóval több pályázó részesülhet támogatásban.
Az "Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása (GZR-D-Ö-2016)" pályázati programban jogi és magánszemélyek részesülhettek legfeljebb 1,5 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik és/vagy legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik vásárlása esetén.
A gépjárművásárlásokat támogató pályázat 2016-os meghirdetése óta több mint ezer zöld autó beszerzését segítette elő. (Kiderült, lesz-e a Samsungnak saját autómárkája.)
Az ITM a jelentős érdeklődésre és az elektromobilitással kapcsolatos kormányzati célkitűzésekre tekintettel a program folytatásáról döntött. A pályázati lehetőség 2018 októberétől egyszerűsített feltételrendszerrel és tartalommal nyílik meg újra az igénylők előtt.
A részletekről hamarosan bővebb tájékoztatást találnak az érdeklődők a kormány honlapján és az e-Mobi Nonprofit Kft. weboldalán - olvasható a minisztérium közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve