Működik az útdíjrendszer, az i-Cell ennek a rendszernek a kiépítését vállalata. Ami a vállalásokban szerepelt, megvalósult - mondta az államtitkár. A kezdeti hiányosságok ugyan nem voltak programozva, de a túlterheléses informatikai támadásokra szerinte nem is lehetett felkészülni. Hogy ki áll a háttérben, azt a rendőrség fogja megmondani. Ha egy hónappal később indították volna el a rendszert (megszegve a július 1-jéről szóló ígéreteket), szerinte akkor is ugyanígy jelentkeztek volna a hibák.
Az új díjrendszerre a költségvetésben 42 milliárd forintot különítettek el, amibe az i-Cell kiadásai mellett a rendőrség és az ÁAK fejlesztései is belefértek. Ezek egyenkénti "részesedése" viszont a zárt közbeszerzés miatt nem nyilvános. Völner szerint az ÁAK-ot kell kérdezni arról, hogy a hiányosságok miatt terheli-e kötbérfizetési kötelezettség az i-Cellt.
Hogy mennyibe kerül az új díjrendszer üzemeltetése, az majd a gyakorlatban derül ki, da kormányzat a rendszer indításához biztosít egy összeget a rendőrség és az ÁAK számára. Ez júliusra és augusztusra 36 milliárd forint. Ez azonban kezdeti költség, így fél évnek el kell telnie, hogy konkrét számokkal rendelkezzünk az éves költségre vonatkozóan.
Az első héten több mint 2,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, így a bevezetés és az üzemeltetés költségei Völner szerint gyorsan megtérülnek. A hazai fuvarozók - hasonlóan a nemzetköziekhez - az államtitkár szerint nem vitatják a rendszer bevezetésének szükségességét, csak a valós hiányosságokat rótták fel, ami miatt egyesek a felfüggesztést is kérték. Ezt azonban nem indokolja szerinte semmi. A tapasztalt hibákat szerinte érdemes jelezni az ÁAK-nak, és ha valósnak találják, kijavítják.
"A rendszer így működik" - mondta Völner arra a felvetésre, hogy egy 15 kilométeres fizetős szakasz teljes díját akkor is meg kell fizetnie egy fuvarosnak, ha csak száz méterre hagyja el a telephelyét. Ez a napi matricás rendszerben is így működött.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve