A legtöbb betöltetlen állás jelenleg a takarításban van - mondta Paár Zoltán, a Magyar Tisztaságtechnológiai Szövetség (Matisz) elnöke a lapnak. A második helyen a vagyonőrök állnak.
A takarítás 2004 óta szakma Magyarországon. Több mint tízezer, az OKJ-s képzést sikeresen elvégzett takarítót tartanak nyilván. A munkaerőhiány egyik oka, hogy sokan nehezen megközelíthető kistelepülésen élnek, ahonnan drága és nehéz bejutni a városi munkahelyekre.
Tapasztalataink szerint főleg a nagyobb vállalatok csábítanak el sok takarítót, de korántsem csak a multik
- hangsúlyozta a lapnak Paár Zoltán. Hozzátette: jóval többet kereshetnek ugyanis a gyártósoron nyolc óra alatt, mint takarítással, így aki kész és képes váltani, jelentkezik.
Mint mondta, sok képzett takarító vállal külföldön munkát. Több a pénz, nagyobb a megbecsültség - itthon épp ellenkezőleg. Leépítéskor a takarítók az első között vannak, aztán jönnek a vagyonőrök, a recepciósok és a többiek.
Bár az is tény - állítja Paár Zoltán -, hogy sok intézmény ma már épp azért nem vesz fel takarítókat, mert az intézmények tisztán tartása közfoglalkoztatottakkal olcsóbban megoldható. Az ország második legnagyobb közfoglalkoztatójának 4080 közfoglalkoztatottja közül több mint 600 dolgozik takarítóként - hívta fel a figyelmet szövetség elnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve