Az egy évvel korábbi másfélszeresére nőtt Magyarországon újonnan forgalomba helyezett alternatív - vagyis nem benzines vagy dízel - meghajtású személygépkocsik száma. Az első félévben ezzel együtt is mindössze 428 darab ilyen autóra került rendszám, ami a teljes EU-piac bő egytized százalékát jelenti. Ez azt jelenti, hogy az alternatív meghajtású autók terén Magyarország súlya jóval kisebb, mint a teljes uniós autópiacon, hiszen a január-júniusban forgalomba helyezett 37 ezer kocsi 0,5 százalékos arányt képvisel az EU 7,17 milliós darabszámából.
Az alternatív meghajtású autók legnagyobb piacának Olaszország számít, ott az első félévben 121 ezer ilyen jármű kelt el, ami az EU-n belül 40 százalékot meghaladó súlyt jelent, miközben az olasz autópiac az uniós eladások bő tizedét teszi csak ki. A képet árnyalja, hogy döntően gázüzemű autók húzzák fel az olasz statisztikát - közel 107 ezer darabbal -, elektromos és hibrid autók messze nem ilyen népszerűek.
Az alternatív meghajtásúak között a legdrágábbnak számító tisztán elektromos autókból (ide tartoznak az akkumulátoros járművek, a plug-in hibridek és a tüzelőanyag-cellás elektromos kocsik) az EU-ban az első félévben közel 53 ezer talált gazdára, ami közel 80 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ezzel a teljes autópiaci súlyuk 0,7 százalék fölé nőtt a 2014 első felében mért 0,45 százalékról. Az elektromos autók Nagy-Britanniában a legkelendőbbek, az EU-ban eladott ilyen járművek több mint negyede a szigetországban kap rendszámot, míg közel ötöde-ötöde a francia és a német piacon, több mint tizede pedig a jóval kisebb Hollandiában. Magyarország súlya mindössze fél százalék, ami egyébként a régiós volt szocialista államok között a legerősebbnek számít. Ez 35 villanyautót jelent az egy évvel korábbi 19 után.
Özönlenek hozzánk a környezetszennyező kocsik
Miközben a környezetkímélő alternatív meghajtású új autók piaca szabad szemmel alig látható Magyarországon, egyre hangosabban dübörög az öreg használt autók behozatala.A Carinfo/Datahouse adatai szerint az első hét hónapban 68,6 ezer használtan behozott autót helyeztek forgalomba, ami az egy évvel korábbinál 28,9 százalékkal több, a két évvel korábbinak pedig közel a duplája, ahogyan az újautópiacot is közel kétszeresen múlja felül.A Das Weltauto statisztikája szerint a használtan behozott kocsik mindössze 18 százaléka számít fiatalnak (0-5 éves), bő ötödük 5-10 év közötti, harmaduk 10-15 éves, 27 százalékuk pedig ennél is idősebb.
A használat terén kevesebb kompromisszumot igénylő, de szintén drága hibridekre ennél jóval nagyobb kereslet mutatkozott Magyarországon, az elektromosokhoz képest közel tízszer annyi (329 darab) kelt el belőlük, ami a teljes uniós eladások 0,3 százalékát jelentette. Az EU-ban eladott bő 109 ezer hibridből (ami év/év alapon közel 22 százalékos növekedést takar) a legtöbbre, 27 ezerre francia rendszám került, de a brit piac sem sokkal kisebb ennél, míg az olaszok és a németek nagyjából egytizedes-egytizedes súllyal bírnak.
A gázzal (sűrített földgázzal illetve lpg-vel) üzemelő, általában visszafogott felárral elérhető autókból az EU-ban 136 ezret adtak el 2015 január-júniusában, nem egészen 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. E mennyiség több mint háromnegyede a már említett olasz piacon kapott rendszámot, közel 8 százalék Franciaországra jutott. A régióban Lengyelország és Csehország súlya kiemelkedő, előbbi eléri a 2,2, utóbbi pedig az 1,7 százalékot, ami rendre 3 ezer és 2,3 ezer gázüzemű autót jelent, szemben például a magyarországi 64-gyel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve