Fazekas Sándor miniszter akkor azt mondta, szívesen látná tárcáját az agráregyetem területén, Papp Lászlót, a város akkori alpolgármesterét bízták meg a költözéssel kapcsolatos munkák koordinálásával.
Azóta Papp László polgármester lett, a minisztérium pedig maradt ott, ahol volt, a költözésről semmi hír. Pedig hely lett volna bőven Debrecenben: az egyetemen kívül szóba jött a régi városháza melletti Tisza palota, illetve a mögötte lévő téren üresen álló volt ÁNTSZ-székház is, illetve Kósa azt mondta, akár új épületet is felhúznának, időbeli akadálya biztosan nem lesz a költözésnek - olvasható az Indexen.
Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő most rákérdezett a miniszternél, mi a helyzet ezzel az egész költözéssel, nem hallani róla semmit. Fazekas Sándor válaszában azt írta, érdemi kormánydöntés nem született arról, hogy áthelyezzék Debrecenbe a tárcát. De ha ilyen születik, "a tárca megteszi a szükséges lépéseket."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve