A Joint Venture Szövetség által szervezett, "A gazdaságélénkítés eszközei" című konferencián a programot speciálisnak nevezte abban a tekintetben, hogy veszteség keletkezik a jegybanknál. Ez korlátja lehet a programnak, csakúgy, mint az, hogy "kettős kamatot hozhat létre", és ha nem elég célzott a program, gyengítheti a forintot, valamint korlátozhatja az alapkamat további csökkentésének lehetőségét.
A szakember szeirnt az innovatív jegybanki politikák hagyományos kategorizálása alapján a jegybanki program mennyiségi enyhtés és nem hitelezési enyhítés, hiszen az MNB nem vállalja át a kkv-k számára nyújtott hitelek kockázatát. Eltér a hagyományos mennyiségi enyhítési politikáktól azonban abban, hogy nem "árelfogadó" módon történik a forrásnyújtás, hanem preferenciális kamatszinten.
Kármán András elmondta: a régióban nagyon kevés innovatív jegybanki beavatkozás történt a válság során, hiszen ahol a jó hitelminősítés és az alacsony infláció ezt lehetővé tette volna, így például Csehországban, ott nem volt erre szükség. Ott viszont, ahol szükség lett volna rá, ott az alapkamat-csökkentéssel sem tudtak elmenni a határig, ezért "bele sem mentek ezekbe az innovatív jegybanki lazítási ügyletekbe" - tette hozzá az igazgató.
Kármán András úgy vélte, némileg lassabb ütemben, de folytatódik a banki mérlegek kiigazítása a tágabb közép-kelet-európai térségben, amelynek továbbra is meghatározó eleme, hogy a korábban nagy mennyiségben bepumpált külföldi, anyabanki források visszaáramlanak. Hozzátette, hogy a térségben 2012-ben a legnagyobb nettó forráskivonás Magyarországon volt.
Hangsúlyozta azonban, hogy a hitelezés tekintetében van egyfajta konvergencia, azaz ott, ahol nagyobb volt a csökkenés, mérséklődik a visszaesés, viszont azokban az országokban ahol nagy hitelezésbővülés volt a 2012. márciusáig tartó négy negyedévben, ott azóta lassult a hitelezés növekedési üteme.
Az EBRD igazgatója szerint a térségben a hitelállomány változását elsősorban a források eredete határozta meg, semmint a bankok tulajdonosi szerkezete. Kifejtette: azokban az országokban vitték véghez a bankok a legnagyobb mérlegleépítést, ahol a legmagasabb volt a külföldi forrás aránya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve