A külügyminiszter erről egy pénteki budapesti konferencia margóján beszélt az MTI-nek, azzal kapcsolatosan, hogy több médium is úgy értesült az elmúlt időben, hogy az uniós végrehajtó-javaslattevő testület szerdán a Magyarország ellen 2004 óta érvényben lévő eljárás megszüntetését javasolhatja.
Martonyi János úgy fogalmazott: "várjuk meg a szerdát, akkor az Európai Bizottság közzéteszi a javaslatát, és ezt követően a tanács fog végleges döntést hozni majd júniusban. Én a magam részéről derűlátó vagyok, ebben a helyzetben ennyit érdemes mondani".
Csütörtökön egy brüsszeli konferencián Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a rendezvényen részt vevő európai bizottsági tisztségviselők - akik a médiától nevük mellőzését kérve szólaltak meg - egyaránt úgy vélekedtek: jó esély van arra, hogy a testület a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás beszüntetése mellett foglaljon állást.
A Bruxinfo - forrás megjelölése nélkül - pénteken arról számolt be: bizonyosra vehető, hogy a Magyarországgal szemben a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás megszüntetését fogja javasolni jövő szerdán az Európai Bizottság, ahogy jó okkal feltételezhető az is, hogy az uniós pénzügyminiszterek június 21-i tanácsülésén hivatalos döntés születhet a 2004 júliusa óta hatályban lévő deficiteljárás megszüntetéséről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve