A Többletkapacitás-befogadási Bizottság (TBB) az elbírálás során elsősorban azon kérelmeket fogadta be amelyek erősítik a járóbeteg-szakellátást, továbbá javítják a diagnosztikai vizsgálatok elérhetőségét.
A költségvetésben meghatározott keret legfeljebb évi 5 milliárd forint, amit a bizottság a betegellátáshoz leginkább szükséges területek finanszírozására javasolt. A CT, MR, PET/CT többlet óraszámainak biztosítására a bizottság az összértéknek több mint egyharmadára tett javaslatot, elősegítve ezzel, hogy minden beteg az eddigieknél is rövidebb idő alatt férhessen hozzá a diagnosztikus vizsgálatokhoz.
A gyermekek kezelésére pedig közel 50 millió forinttal többet lehet majd fordítani például a fogászati szakellátásban. Mindezek mellett az egyéb, speciális szempontból fontos, tételes elszámolású, egyszer használatos eszközök számának emelése és a pszichiátriai, addiktológiai rehabilitáció is kiemelt támogatást kapott.
A szolgáltatók 2020. december 1-jétől a NEAK-nál kérhetik a finanszírozási szerződésük módosítását és így a többletkapacitásaikat is leköthetik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve