A leállásról az EMMI tájékoztatta az NNK-t, az nem a Honvédkórház döntése - hangsúlyozza.
A leállás lehetséges indokaként Kunetz felveti a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus akkorra időzített zárómiséjét, amit maga Ferenc pápa celebrál majd. Ezt azonban szerinte nem merték a határozat indokolásába beleírni.
Kapcsolódó
"Tehát a Honvédkórház a lakosság ellátása helyett ebben az időben a zarándokok és turisták ellátására fog átállni, amire szükség is lehet, tekintve a látogatók átlagéletkorát" - írja a szakorvos, aki a Honvédkórház leállása helyett egy olyan mobilkórházban látna megoldást, mint a kiskunhalasi 150 ágyas intézmény, amiből egyszerre akár 8-10 darabot is meg lehet építeni.
"A tömegrendezvénnyel összefüggő előkészületek részeként, a biztonságos betegellátás érdekében szeptember 11-13. zárónapokra, amikor a Kossuth téren és a Hősök terén nagy létszámú szentmise várható, az NNK a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelyét jelölte ki a rendezvény egészségügyi biztosítására, ez idő alatt más kórházak vesznek át bizonyos ellátásokat” – írta a HVG-nek délután a minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve