Járókelő próbált mentőt hívni egy utcán fekvő beteghez, ám a mentésirányító a beszélgetés végére elismeri, nem tud egy órán belül mentőt küldeni Budapest belterületére. Az európai standard kiérkezési idő tizenöt perc a bejelentéstől számítva, ami sok nagyvárosban hét-nyolc percre redukálódott. Ugyanez a kiérkezési idő Budapesten nem csökkent, hanem nőtt - írja Kunetz Zsombor.
A rendelkezésre álló adatok szerint az Országos Mentőszolgálat 2010-ben még 77,6 százalékban 15 percen belül a helyszínre ért, 2017-ben ez már csak 64,9 százalékában volt igaz. A tavalyi adatok még nem ismertek, noha jogszabály írja elő ezek nyilvánosságra hozatalát. A jelek szerint azonban még 2017-hez képest is jelentős a romlás, ami Kunetz szerint magyarázható azzal, hogy az irányító csoportoknak szóban kiadták, hogy minden híváshoz mentőt kell küldeni.
A videóból mindazonáltal az is kiderült, hogy a mentésirányítónak nincs a birtokában egy tisztességes kikérdezési protokoll, amely alapján eldöntheti, hogy milyen típusú és felszereltségű mentőautóra van szükség, vagy egyáltalán kell-e mentőautót küldeni a bejelentésre. A döntéstámogatásra ugyan volt 4,1 milliárd forint, az ebből vásárol tabletek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Cáfol a mentőszolgálat
A sürgős esetekhez történő kiérkezési idő az elmúlt időszakban folyamatosan rövidült, a sikeres újraélesztések száma két és fél év alatt megduplázódott. A konkrét esetben - ami még szeptember elején történt- a mentőegység 15 percen belül a megadott címre érkezett, azonban ekkor az ittas férfi felkelt és önkényesen eltávozott - közölte a cikk megjelenése után Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője.Hogy a mentőszolgálat mégis meg tudjon felelni a kihívásoknak, napi rendszerességgel vidékről rendelnek fel szervezett formában komplett mentőautókat, személyzettel a budapesti ellátás kisegítésére. A megoldás azonban egyáltalán nem hatékony, mint azt a februári eset is bizonyítja, amelynél egy 17 éves fiú a Nyugati aluljáróban az irányítás és a rendszer alapvető hiányosságai halt meg. A 3 percre levő mentőállomásról ugyanis 25 perc alatt ért ki a mentő - emlékeztet Kunetz.
Mennyit keresnek a mentősök?
2017-ben átlagosan 238 ezer forint volt a mentők havi átlagkeresete, 2018-ban 316 ezer forintot kaptak - idézi az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2018-as zárszámadási javaslatát a Világgazdaság csütörtöki cikke. A 33 százalékos emelés a legnagyobbnak számít a nagy ellátórendszerekhez tartozó alkalmazottak között.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve