A képviselők 160 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadták el Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének erről szóló javaslatát, amely a kihirdetését követő napon lép hatályba. A szűrővizsgálatok helyét a menekültügyi hatóság jelölheti ki.
A Ház döntése értelmében ha a menekültstátuszért folyamodó az államhatárról szóló törvény szerinti tranzitzónában adja be kérelmét, akkor ott kell elvégezni a szűrővizsgálatot. Ebben az esetben a tranzitzónából az ország területére való belépés feltétele egy igazolás, amelyet a szűrővizsgálatot végző szerv állít ki a vizsgálati minták levételéről.
A törvénymódosítás kimondja, hogy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben az egészségügyi válsághelyzeti szabályok alkalmazandók, ami Balog Zoltán indoklása szerint lehetővé teszi az egészségügyi ágazat hatékony reagálását, Magyarország közegészségügyi-járványügyi biztonságának szavatolását.
Az elfogadott szabályozás azt is tartalmazza, hogy az egészségügyi válsághelyzeti ellátásban részt vevőknek az egészségbiztosítás által fedezett összegen felül felmerülő költségeit a központi költségvetés téríti meg.
Balog Zoltán általános indoklásában azt írta: Magyarország közegészségügyi-járványügyi helyzete jelenleg stabil, azonban a tömeges bevándorlás okozta migrációs nyomás szükségessé tesz olyan intézkedéseket, amelyekkel a kialakult helyzet hatékonyan kezelhető. A most javasolt szabályok biztosítják az ország közegészségügyi-járványügyi védelmét - hangsúlyozta a miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve