A Miniszterelnökség szerdai közleménye szerint Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter jogszabályokban meghatározott jogkörében eljárva döntött arról, hogy az állam kiadhatja a Szépművészeti Múzeumban őrzött id. Peter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című festményét, amennyiben az igénylők az örökösi minőségüket a jogszabályokban meghatározottak szerint igazolják.
Veronika Batthyány-Strattmann és Batthyány Ádám a festmény visszaadása érdekében tulajdonjogukra való hivatkozással, 2015. augusztus 26-án jelentettek be igényt az állami tulajdonjog gyakorlójához. Lázár János döntésével megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az állami tulajdonjog gyakorlója nem bizonyította kétséget kizáróan a vagyontárgy feletti tulajdonjogát.
Kapcsolódó
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek azokat a tényeket és körülményeket kellett feltárnia, amelyek alapján kétséget kizáróan bizonyítható és eldönthető, hogy a vagyontárgy állami tulajdonjoga jogszerű eljárás keretében keletkezett, és az állam tulajdonjoga az igénylés időpontjában is fennáll, vagy az más jogcímen és körülmények között került a közgyűjtemény őrizetébe. Utóbbi esetben a közgyűjtemény haladéktalanul köteles kiadni a vagyontárgyat, amennyiben az igénylő a vagyontárgy eredeti tulajdonosa, vagy igazolni tudja, hogy jogos örököse annak, akitől a vagyontárgy a közgyűjteménybe került.
A miniszter döntésében rámutat: a visszaadás nem eredményezi a tulajdonjogi igény eldöntését, amely a bíróság hatáskörébe tartozik, a festmény mindaddig a múzeum őrizetében marad, amíg az igénylő okiratokkal nem támasztja alá azt, hogy joga van a festményt birtokba venni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve