Az ülésre azon tagállamokat hívták meg, amelyekkel szemben már második szakaszba lépett a magas légszennyezettség miatt megindított kötelezettségszegési eljárás.
Karmenu Vella uniós környezetvédelmi biztos arra figyelmeztette a tanácskozás résztvevőit, hogy az Európai Bírósághoz fognak fordulni, amennyiben a jövő hét végéig nem mutatják be, miként tervezik mielőbb orvosolni a problémát. Az uniós jogsértési eljárás során megállapított határidők rég lejártak, így nem lehet tovább késlekedni, az első ugyanis az állampolgárok védelme kell, hogy legyen.
Ez még kevés
Sajtótájékoztatóján a máltai biztos leszögezte: elhangzott néhány pozitív javaslat az ülésen, de ezek nem elegendőek az összkép megváltoztatásához, új és hatékony intézkedésekre van szükség. A tagállamoknak kötelességük cselekedni. A tétlenség ráadásul jogi következményekkel is jár - hangoztatta Vella.
A délelőtti találkozóval egy időben a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái tüntettek az Európai Bizottság épülete előtt.
Magyar részről V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár vett részt az ülésen.
Évente 400 ezren halnak meg a rossz levegő miatt
Európában évente legalább 400 ezren halnak meg a rossz levegőminőség miatt, és még többen szenvednek légszennyezés okozta légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségekben. A rossz levegőminőség évente több mint 20 milliárd euróba kerül az európai gazdaságnak - közölte az Európai Bizottság.
Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egy figyelmeztetés után a bírósághoz fordulhat, bírság kiszabását javasolva az érintett állammal szemben.
Képünk forrása: Pixabay.com
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve