Az NN Biztosító 3-14 éves gyermekek szülei körében végzett kutatása szerint a tanulással kapcsolatosan a leginkább megosztó kérdés, hogy inkább ártunk vagy használunk a gyermeknek a különórákkal, melyek fejlesztik ugyan a gyermeket, de a kikapcsolódástól, családi együttléttől veszik el az időt. A magyar szülők 54 százaléka ugyanis úgy véli, hogy nem jó, ha az iskolai feladatok mellett még különórákkal is terheljük a gyerekeket. Az eredmények szerint a szülők 81 százaléka tanul heti szinten gyerekével, átlagosan 8,3 órát. Különórákra vagy sportra viszont csak kevesebb mint kétharmaduk költ, átlagosan havi 13 300 forintot. (Figyelmeztet az MTA - ez a nagy baj Magyarországon.)
A közös tanulás és különórák kérdésében ugyanakkor a kutatás a gyerekek száma szerinti eltéréseket mutat: az együtt tanulással töltött idő, illetve a különórákra fordított összeg is nő a gyerekek számával, egy gyermeknél átlagosan 7,4 órányi együtt tanulást vallottak be a szülők 10 500 forintos havi különóra-költség mellett, míg három vagy több gyerekre összesen jut 8,7 óra és 14 500 forint. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy jellemzően a budapesti, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezők szülők voksolnak nagyobb számban a különórákra.
Kapcsolódó
Ami a továbbtanulást illeti: az NN kutatása szerint a szülők 66 százaléka leginkább a jelenben javítaná gyerekei továbbtanulási esélyeit. Azaz több minőségi időt töltenek velük: a szülők 69 százaléka nyilatkozott úgy, hogy közös tanulással, fejlesztő játékkal vagy mesével támogatja gyermekét. Ehhez képest a megtakarítás inkább háttérbe szorul. Az előtakarékosság ugyanakkor kiemelten fontos lehet a gyermekek jövőjére nézve: miközben az NN felmérése szerint a felnőttek 73 százaléka fontosnak érzi gyermeke továbbtanulását, 81 százalékuk pedig kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a kicsi minél hamarabb önálló legyen, mindössze a szülők 19 százaléka takarít meg rendszeresen kifejezetten a gyerek számára.
Fotó forrása: Shutterstock
A felmérésről
A kutatást az NN Biztosító megbízásából az NRC készítette 2018 februárjában online megkérdezéssel, 25-60 éves, 3-14 éves gyereket nevelő szülők mintáján. A felmérés reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, településtípus és régió alapján.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve