A Capital Economics, az egyik legnagyobb citybeli gazdaságelemző központ helyzetértékelése szerint több ok magyarázza, hogy az euró az euróövezeti problémák ellenére miért maradt erős a dollárral szemben. Az egyik a valutauniós és az amerikai jegybanki kamatszint között várt különbség, az eurójegybank (ECB) alapállása keményebb, mint az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve-é, ami egyértelműen az eurót támogatja.
Mindeközben a dollárra erősebb lefelé ható nyomás nehezedik, tekintettel az amerikai folyómérleg-hiányra, valamint az amerikai költségvetési helyzettel kapcsolatos aggodalmakra.
A Capital Economics szerint az a terjedő nézet is az eurót segíti, hogy Görögország és esetleg más gyenge helyzetű tagok rendezett körülmények között történő kilépése "egészségesebbé" teheti a valutauniót. A ház elemzői szerint azonban ez a derűlátás az euróövezeti válságkezelés eddigi "hevenyészett" jellegét tekintve "enyhén szólva is korai", és úgy tűnik, hogy a piacok egyelőre nem veszik komolyan számításba az euróövezet szétesésének lehetőségét.
Mindezek alapján a cég azzal számol, hogy az euró a jelenlegi, 1,45 dollár körüli szinten zárja az idei évet, sőt a köztes időszakban akár ennél erősebb is lehet.
Az elemzés szerint azonban a tartósan erős euró "súlyos csapást jelent" az euróövezet egészének kilátásaira, mivel nem csupán a "már most is versenyképtelen" perifériális tagállamok növekedését hátráltatja még inkább, de a vezető tagországok exportjának élénkülését is lassítja. A Capital Economics szerint az euró legutóbbi erősödése máris a német exportnövekedés meredek lassulását vetíti előre.
Így az euróövezet egyik potenciális reményforrása - vagyis az euró meredek árfolyamgyengülése - halványulni látszik, olyan egyéb tényezőkkel együtt, mint az erőteljes világgazdasági növekedés vagy az esetleges határozott fellépés a gazdaságpolitikai döntéshozók részéről. Ebben a helyzetben egyre nehezebb elképzelni, hogy mi mentheti meg az eurót - vélekedtek szerdai elemzésükben a Capital Economics szakértői.
A világ egyik legtekintélyesebb közgazdásza, Nouriel Roubini éppen előző nap megjelent cikkében szintén kétségeinek adott hangot az euróövezet jövőjével kapcsolatban.
A New York-i Egyetem pontos előrejelzéseiről világszerte ismert gazdaságtan-professzora - aki már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot - a Financial Timesban azt írta, hogy az euróövezeti válsággal kapcsolatos "zavaros" megoldási próbálkozásokkal nem sikerült gyógyírt lelni az alapvető problémára, vagyis az unión belüli széttartó folyamatokra, és ha ez nem változik, az euróövezet - egyes gyengébb tagországok "kihullásával" - a felbomlás felé veszi az irányt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve