Forráskimerülés miatt határozatlan időre felfüggeszti az Otthon melege program társasház-felújítási pályázatok benyújtását a nyugat-dunántúli régióban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - olvasható a kormány.hu portálon. A régióban megvalósítandó beruházásokra május 1-én, 18 óráig lehet pályázatokat benyújtani.
Az NFM csütörtökön hirdette meg a társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogramját, melynek teljes kerete 10 milliárd forint. A szaktárca tájékoztatása szerint az előzetesen meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatokat az útmutatóban rögzítettek szerint, az arányosan megtakarítható széndioxid-mennyiség figyelembevételével rangsorolják.
Kapcsolódó
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára korábban az MTI-nek elmondta: a társasházi-felújítási alprogramban a költségek maximum 50 százalékára kérhetnek támogatást a társasházak és lakásszövetkezetek a rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keretből, amelyből becslésük szerint 20 ezer lakás újulhat meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve