A vádirat szerint a férfi 2014. március 11-ig volt tagja a Szegedi Ügyvédi Kamarának, ekkor törölték a szervezet tagjai közül - tájékoztatta az MTI-t Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Az ügyészség szerint a vádlott 2007 márciusa és 2014 augusztusa között részben még ügyvédként, részben pedig már a törlés után követett el bűncselekményeket.
Az ügyvéd a nála letétbe helyezett pénzt több esetben is saját céljára használta föl. Emellett ismerősöktől, barátoktól valótlan célokat megjelölve kért kölcsönöket. Az egyes sértetteknek okozott legkisebb kár 186 ezer, a legnagyobb 10 millió forint volt, a teljes kárértékek mintegy 60 millió forint, amelynek csak egy töredéke térült meg.
Az ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint csalás bűncselekményével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlottat, aki több alkalommal állt már bíróság előtt - tudatta a csoportvezető ügyész.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve