115 igen, 28 nem és egy tartózkodó szavazattal megszavazta a parlament azt a törvényt, amely alapján meghatározzák, hogy mennyi pénzt kapnak a költségvetésből a felsőoktatási intézményekről gondoskodó alapítványok. Az egyetemi modellváltásnak nevezett kormányzati kezdeményezést áprilisban szavazta meg a kormánypárti többség.
Ennek nyomán nyomán – kevés kivétellel az állam helyett az alapítványok feladata az egyetemek fenntartása -, amit a kormány a felsőoktatás hatékonyabbá tételének, az ellenzék a közvagyon Fidesz-közeli körökbe való átmentésének nevez. 2022-től 2026-ig összesen 1630 milliárd forint jut a 22 alapítványhoz - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A kormányzati érv szerint ez stabilizálja az egyetemek működését, az állam ezzel lényegében nem kivonul, hanem továbbra is részt vett az egyetemek működésében, amelynek finanszírozása teljesítményközpontú lesz.
Az ellenzék szerint a vagyont és a befolyást igyekszik a Fidesz átmenteni, arra készülve, hogy vereséget szenved a jövő évi választásokon. Az alapítványokat irányító kuratóriumok tagjainak összetétele valóban arra utal, hogy a kormány hozzá közel állókat szeretne az alapítványok élén látni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve