A Diákész (Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége), az ISZOSZ (Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége) - mai bejelentése szerint - hosszú ideje kereste a megoldást és a támogatást az évente csaknem 25 ezer fiatalt hátrányosan megkülönböztető jogszabályok harmonizációjára. A hallgatók érdekeinek védelme érdekében a HÖOK is támogatja az előterjesztést és üdvözli, hogy az előterjesztők a hallgatói képviselők álláspontja mentén alakították ki módosító javaslatukat.
Annak érdekében, hogy a problémára valós adatokkal hívják fel a döntéshozók figyelmét az iskolaszövetkezetek érdekképviseletei felmérést készítettek a passzív félévesek életéről és elhelyezkedési esélyeiről, amit szembeállítottak az iskolaszövetkezeti rendszer által biztosított lehetőségekkel. Az eredmények megdöbbentették a szervezeteket is, hiszen bár a passzíváltató fiatalok 70 százaléka azért függeszti fel a tanulmányait, mert nem tudja finanszírozni azt, a korábbi szabályozás mégsem biztosította számukra, hogy többi diáktársukhoz hasonlóan védett formában ismerkedhessenek meg a munka világával.
edig a 25 év alattiak munkanélkülisége európai probléma, s hazánkban is nehéz a fiatalok helyzete. A korábbi rendelkezések megfosztották a jogilag nappali tagozatos hallgatókat attól, hogy a passzív félév által biztosított lehetőséget munkahelyi tapasztalatszerzésre használják fel. Tették ezt annak ellenére, hogy a fiatalok csaknem fele úgy fejezi be tanulmányait, hogy nincs munkahelyi tapasztalata, s bár a volt iskolaszövetkezeti tagok munkanélküliségi mutatója 50 százalékkal jobb a korosztályos átlagnál. Az érdekvédelmi szervezetek ezért az ombudsmanhoz fordultak, aki vizsgálatával alátámasztotta, hogy a felvetett jogszabályi ütközések fennállnak, ami a passzív félévesek hátrányos megkülönböztetéséhez vezet. Székely László ombudsman is kérte a döntéshozókat a jogszabályok harmonizálására - olvasható a közös közleményben.
E szükségszerű változtatás esélyét teremti meg a törvényjavaslat. A tanulmányaikat szüneteltető hallgatók számára elérhető válhat az öngondoskodás lehetősége az iskolaszövetkezeteken keresztül. A változtatással elérhetővé válik annak a hungarikum címre várakozó magyar diákvállalkozási formának a szolgáltatása, ami számukra munkahelyet és ezzel tapasztalatszerzési lehetőséget, jogbiztonságot, legális pénzkereseti lehetőséget biztosít. Az iskolaszövetkezetek az állam számára még tovább tisztuló gazdaságot, szja- és áfabevételt, valamint könnyebben munkát találó fiatalokat jelentenek. A megbízók pedig végre elkezdhetik munka közben is képezni és megismerni leendő munkatársaikat, hiszen minden 10. volt iskolaszövetkezeti tag volt munkaadójánál találja meg főállását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve