Czunyiné dr. Bertalan Judit közölte, ha a testület a megadott határidőre a törvényességi felhívásnak megfelelő módon nem módosítja költségvetését, úgy 15 napon belül fordulhatnak a Kúriához. Csütörtökön az esztergomi képviselő-testület a többséget adó Fidesz-frakció szavazataival úgy fogadta el a kormányhivatal törvényességi észrevételét a város 2012-es költségvetésével kapcsolatban, hogy a határozatban - a hivatal kifejezett kérése ellenére - nem jelölték meg, miből fedezik a büdzsé 1,1 milliárdos hiányát.
Ez a hiány abból ered, hogy az állam az esztergomi önkormányzattól inkasszóval leemeli az általa tavaly decemberben átvett intézmények működtetési költségét. Mivel mínuszos költségvetést a törvény szerint nem fogadhattak el, a testület korábban a hiány mértékéig ingatlaneladást tervezett. A kormányhivatal azonban arra figyelmeztette a testületet, hogy a törvények szerint működési hiány fedezetéül nem lehet ingatlaneladást megjelölni. Steindl Balázs, a Fidesz frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a csütörtökön elfogadott határozatban a képviselők kipontozottan hagyták a hiány fedezetét.
Tétényi Éva független polgármester az ülésen közölte, az előrejelzések szerint szeptemberre 2 milliárd forint lesz a város hiánya, egyidejűleg az adósságrendezési eljárásban is ki kellene fizetni egymilliárd forintot, és az államnak is lesz egy 400 milliós inkasszója. A polgármester hozzátette, a problémát jelezte az illetékes minisztériumnak. Mivel ő a törvényességért, a testület pedig a gazdálkodás biztonságáért felel, szerinte a többségi Fidesz-frakció feladata a hiány problémájának kezelése, de - mint mondta - még azt sem hajlandók megszavazni, hogy az ügyben előterjesztéssel forduljanak a kormányhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve