A Morgan Stanley bankcsoport befektetési részlegének felzárkózó térségi elemzőstábja a márciusi piaci stratégiai helyzetértékelésében nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások esetleg csak az EU kötelezettségszegési felvetéseivel kapcsolatos magyar válaszok után kezdődhetnek. Most már azzal számolnak, hogy az egyezség az unióval és a valutaalappal legkorábban júniusban születhet meg, de annak a kockázata is fennáll, hogy a megállapodás "átcsúszik a második félévre".
Mindez azt is jelentheti, hogy a magyar jegybank is később kezdhet hozzá a monetáris enyhítéshez, most már csak egy fél százalékpontos MNB-kamatcsökkentést várnak az idei év végéig.
A Morgan Stanley korábban még a legderűlátóbbak között volt az IMF/EU-megállapodás időpontjával kapcsolatban a nagy londoni elemzők körében. A cég citybeli közgazdászai előző, múlt hónapban összeállított előrejelzésükben még "75 százalék körüli" esélyt adtak arra, hogy a megállapodás márciusban vagy áprilisban létrejön. Más londoni elemzők azonban az IMF/EU-megállapodás várható időpontját már eddig is inkább a nyárra valószínűsítették.
A Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek nemrégiben összeállított áttekintésükben azt jósolták, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások "nehezek és időigényesek" lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig. A "a legjobb esetben" az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF/EU-program végrehajtása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve