Júliusban 6125 új személygépkocsi került forgalomba, 21,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az első hét hónapban összesen 39 129 új autót helyeztek forgalomba, 21,5 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.
A forgalomba helyezést követő két hónapon belül kivont gépkocsik számát is figyelembe véve júliusban 5677 új személyautó került forgalomba, ez 32,2 százalékkal több az előző júliusinál - derült ki a MGE közleményéből.
Az egyesület elemzése szerint a piaci növekedés folytatódik, éves összesített szinten az első hét hónap után is 20 százalék felett van. Nagyon lassú ütemben, de a magánvásárlók is kezdenek az újautó-piacra visszatérni, bár továbbra is inkább a használt autókat keresik.
Júliusban 1382 új kis haszonjárművet helyeztek forgalomba, 54,8 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A forgalomba helyezett 503 nagy haszonjármű 32,4, a 7 autóbusz pedig 40 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit.
Az MGE szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramja továbbra is jelentősen mozgatja a kishaszonjármű-piacot, amely a válság előtti potenciál 70-75 százaléka körül van, ami pozitív folyamatnak tekinthető. A nagyhaszonjármű-piac esetében is szerepe van az MNB hitelprogramjának.
Az autóbuszpiac kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, itt az a fontos, hogy fél éves szinten növekedést regisztráltak - hívta fel a figyelmet az MGE.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve